2009. május 5., kedd

Mezgés diákok a juhásztalálkozón

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is sor került Hódmezővásárhelyen a Szent György-napi Juhásztalálkozóra, melyet a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara és a Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség közösen szervezett. Ez az esemény az idén jubileumi is volt egyben, hiszen 25. alkalommal rendezték meg.
A 2009. április 26-i találkozón iskolánk is képviseltette magát.
A diákcsapat tagjai a szakiskolások soraiból kerültek ki:
Dupsi Nóra
Kacsisek Szandra
Komódi Szilvia
Molnár Szabrina
Zahorecz Judit.


A diákokat természetesen tanárok is kísérték:
Huszár Pálné
Pádár Kálmán
Petrovszkyné Forgó Edit

A szakkiállítás és termékbemutató mellett főzőversenyt is hirdettek, amelyre természetesen a Mezgé is benevezett.
Gojdár István
és Kasza István, iskolánk dolgozói főztek bográcsost.
A programot Varga András fotóművész kiállítása, népművészeti kirakodóvásár és játszóház is színesítette.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése