2009. december 30., szerda

Karácsonyi ebéd


A téli szünet előtti héten, csütörtökön az iskola dolgozói karácsonyi ebédre voltak hivatalosak.
Az ebéden tiszteletét tette Zámbó András igazgató úr és Mikulán Róbert igazgatóhelyettes úr.
Az ünnepség Zámbó András köszöntő beszédével kezdődött, majd Árvai Anikó karácsonyi verses mesét, Hercz Elizabeth pedig verset adott elő. (Mindketten a 12/3a osztály tanulói.)
Ezek után az erre az alkalomra alakult "dolgozói" kórus
Körmöczi Zoltán
tanár úr gitárkíséretével elénekelt három karácsonyi dalt. (Kiss Kálmán, Jakóné Varga Erika, Lukács Magdolna, Szathmáriné Szabó Katalin, Czeglédiné Szappanos Anita, Hodur Albert; Király Márta, Papp Rózsa, Kovács Zsuzsa, Némethné Hajdu Hanna és Nagy Ágnes.)
Ebből az alkalomból búcsúztattuk el ünnepélyes keretek közt azt a két kollégát, akik már a 2009/2010-es tanévet nem kezdték el velünk: Gőgh Györgyöt, a szakiskola korábbi igazgatóját, igazgatóhelyettesét, és Németh Lajos szakoktatót. A két kolléga meghatódva köszönte meg a kollektíva ajándékát, és a búcsúszavak mellett ígéretet tettek, hogy néha ellátogatnak iskolánkba.
A búcsúztatót ízletes ebéd követte.

Fotó: NHH