2009. április 10., péntek

Csillagtúra-pályázat

A Gyula Tűzvédelméért Alapítvány a XVIII. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra alkalmából a Békés Megyei Önkormányzat, Gyula Város Önkormányzata és a Békés Megyei Hírlap támogatásával, megyei vetélkedősorozatot indít.
A vetélkedő célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek hagyományainkkal, történelmünkkel, megyénk földrajzi, természeti, idegenforgalmi sajátosságaival, a megyére jellemző mesterségekkel, ételekkel, a társadalmi és vallási hagyományokkal, híres Békés megyei személyekkel. Mindemellett a 2009. májusában megrendezendő XVIII. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra alkalmából a fiatalok a tűzvédelmi ismereteikről is számot adnak.
A csapatok 5-12. évfolyamos diákokból állnak, ötfősek, egy felnőtt kísérővel kiegészülve.
A selejtezők csapatonként zajlanak, a döntő pedig Gyulán, a Várfürdőben 8 csapat részvételével. A döntőn a zsűri által legjobbnak ítélt 7 csapat vesz részt, kiegészülve a Békés Megyei Hírlapból kivágott eredeti szelvényeken a legtöbb helyes megfejtést beküldő csapattal. A megyei döntőn már ügyességi feladatokat is tartalmaz, melyekhez a Gyulai Vár és a Várfürdő kiváló helyszínt biztosít.
A verseny díjazása:
A megyei első helyezettek egy külföldi utazást nyernek,
a második helyezettek egy egyhetes Gyula, városerdei nyaralást,
a harmadikok pedig egy kétnapos kirándulást.
A megyei forduló további résztvevői tárgyjutalomban részesülnek.
Minden feladatot beküldő csapat tárgyjutalmat kap.
A döntő időpontja 2009. május 10.

Az I. forduló feladatai:

1. egy szabadon választott Békés Megyei műemlék makettjének elkészítése;

2. három esszé megírása, melyben a település tűzoltó hagyományait, a település területén és környezetében fellelhető vízrajzi neveket, illetve a település híres szülötteit kell témaként feldolgozni;

3. egy 13+1-es totó a megye történetéből. A totóból hetente jelenik meg 2-2 kérdés a Békés Megyei Hírlapban, s ezeket a kivágott szelvényeket kell beküldeni a helyes válaszokkal.

Iskolánkból a 11/a osztály tanulói:

Dobi Károly, Jenei Zoltán, Fodor Zoltán,

Paraj Dalma, Matusek Szandra

küldték el pályázatukat.

A csapat neve: Phoenixes

Segítő tanáruk az osztályfőnökük,

Jakóné Varga Erika.

A makettet már elkészítették.

Esszéket a következő témában írnak:

1. Orosháza és környéke vízrajza (Száraz ér, gyopárosi tórendszer, Fehér tó)
2. Orosháza híres szülötte - Thék Endre
3. Az orosházi tűzoltóság hagyományai

A csapat megköszöni az eddig kapott segítséget:

Lászik Gábor tűzmegelőzési osztályvezetőnek, akitől a felkészüléshez kaptak segítséget,

valamint az egyik csapattag (Fodor Zoltán) családjának.

Köszönik az újságban megjelent totószelvényeket a családoknak!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése