2010. május 16., vasárnap

Környezetvédelmi vetélkedő - a megnyitó


A 9 órára meghirdetett verseny egy fél órás csúszással kezdődött, mert a távolról érkező csapatok kicsit késtek.
Jakóné Varga Erika megnyitotta a rendezvényt, majd átadta a szót Kovács Zsuzsa Oktatási Egységvezető-helyettes Asszonynak, aki ünnepélyesen megnyitotta a környezetvédelmi vetélkedőt.

Ezek után bemutatták a diáksegítőket,
Skorka Szilvia és Vitális Edina 10/1 osztályos tanulókat,
végezetül pedig a zsűri tagjait:
Iván Zsuzsannát, az Algyői Általános Iskola igazgatóját,
Varga Pétert, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársa
át, aki a zsűrielnök szerepét látta el, és
Dr. Hévvízi Sándornét, iskolánk nyugalmazott biológia-földrajz szakos tanárát, a támogató Németh Imre Alapítvány alapító tagját.

Fotó: NHH






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése