2010. április 5., hétfő

Kossuth-nap 2010. - iskolagyűlés

Iskolánkban nagy hagyománya van a Kossuth-napnak. Minden évben a március 15-ét megelőző utolsó tanítási napon rendezzük meg.
Az idén megtréfált bennünket az időjárás, március 11-én olyan hideg és esős volt az idő, hogy az iskola vezetése lefújta a március 12-re tervezett programot.
A tavaszi szünet előtti napon, április 1-én került rá sor. Az idő most sem volt kegyesebb: a képek tanúsága szerint esővel indult, de a végére még a nap is kisütött. Ilyen ritkán fordul elő: a programok végén a diákok még tömegével bent voltak az iskolába, nehezen indultak haza.

Fél 8-tól iskolagyűléssel indult a nap. Először Óvári Attila telephely-vezető válaszolt a diákok korábban panaszládába dobott kérdéseire, majd Kovács Zsuzsa telephelyvezető-helyettes asszony ismertette az elmúlt időszakban elért versenyeredményeket, illetve adta át az okleveleket.































Gyenge Edit, az iskola szabadidő-szervezője ismertette a nap programját és a helyszíneket, majd 9 órától elkezdődött a Kossuth-nap.

Fotó: NHH

























































1 megjegyzés:

  1. Köszönöm a dicséretet, (ha szívből jött).
    Nem célom a versenyzés, az iskolánkban folyó munkát szeretném megörökíteni sok-sok képpel és kevés kommentárral. Úgy gondolom, a diákoknak és kollégáknak büszkeség az, ha megjelenik a nevük és a képük.)
    Nem tudom, hogy jó-e a stílusom, inkább attól félek, hogy mivel egyedül szerkesztem, egysíkúvá válik a szöveg és a felépítés.

    VálaszTörlés