2010. március 30., kedd

Fodrászverseny Miskolcon

Hagyományosan március 13-án és 14-én került megrendezésre Miskolcon a nemzetközi „Kézműves Kupa”, ahol a szépségipar képviselői, fodrászok, kozmetikusok, műkörmösök mérhették össze tudásukat.
Ebben az évben 490 versenyző nevezett, valamennyi kategóriában volt felnőtt és tanuló verseny is.
A Harruckern János Közoktatási Intézmény részéről két tizenkettedik osztályos diák indult a versenyen.
Kovács-Rohoska Ádám, mestere Cseh István Európa Bajnok mesterfodrász.



Paraj Dalma, mestere Megyeri Brigitta mesterfodrász.



Mindketten több versenyszámban is indultak, így történt, hogy az eredményhirdetéskor több alkalommal is színpadra szólították őket.
Paraj Dalma hatodik helyezést ért el „Trend hajvágás” kategóriában.
Kovács-Rohoska Ádám negyedik lett „Divatfrizura hosszú hajon” kategóriában, a dobogó harmadik fokára állhatott a „Trendy hajvágás és szárítás” kategóriában, valamint a „Férfi tanuló összetett” versenyen. Második helyezést ért el a „Férfi klasszikus hajvágás” kategóriában, ahol teljesítményét külön díjra is méltatták.
Fotó és szöveg: Gyenge Edit







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése