A rendezvény után mind a diákoktól, mind a szülőktől olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy ez volt az elmúlt évek legsikeresebb szalagavatója. Egy percet sem lehetett unatkozni, mert a műsor hivatalos része pergett, az osztályprodukciók változatosak és színesek voltak.
Bennünket, pedagógusokat örömmel tölt el, hogy már nemcsak a szakközépiskolai, hanem a szakiskolai osztályok is bemutatóval készülnek erre a napra, szép számmal jelentkeznek a közös keringőre. Ezt fontosnak tartjuk, hiszen ezen az estén a szülők saját gyermeküket szeretnék látni a színpadon, az itt készült felvétel örök emlék lesz a diákévekről.
A szalagavató sikeréért minden évben sokan dolgoznak. Nemcsak a táncokat betanító táncpedagógusokat, tanárokat és osztályfőnököket, hanem a szervezésben, a műsor zökkenőmentes lebonyolításában résztvevőket is köszönet illeti meg.
A vendéglátós tanulóink és az őket tanító szakoktatók - Bánszkiné Forgó Szilvia, Huszár Pálné, Kérdő Gabriella és Petrovszkiné Forgó Edit - minden rendezvényen helyt állnak.
A hidegtálak megalkotója Bara Tibor és csapata volt.
Az iskolavezetés részéről Kovács Zsuzsa telephely-vezető asszony volt a felelőse a rendezvénynek (a fenti képen középen).
Vele közösen dolgozott az iskola szabadidő-felelőse, Gyenge Edit, aki szervezte a műsort, levezényelte a próbákat és a főpróbát, a rendezvény elejétől a végéig ügyelt a műsorra. (a képen bal oldalt)
Köszönjük fotósunknak, az iskola valamikori diákjának, Palotás Rajmundnak a sok szép képet.
A rendezvény sikeréhez nagyban hozzájárult a jó minőségű hang- és fénytechnika. Ebben a Petőfi Művelődési Központ szakembere, "Technikus Bandika" nyújtott nagy segítséget; illetve rendszergazdánk, Baranyai Tibor és karbantartónk, Szappanos Zoltán is végig részt vett a munkálatokban.
Mivel az idén a Sportcsarnokban nem lehetett megrendezni a szalagavatót, a PMK-ban kellett megtartanunk. A színházterem mindössze 400 férőhelyes, így a vendégek egy része a koncertteremben kivetítőn nézhette a műsort.

Köszönet a Táncsics Mihály Gimnáziumnak, amiért rendelkezésünkre bocsátotta a képkeverő berendezését, melyet a gimnázium volt diákja, Németh Roland 'Guliver' kezelt.
Az állófogadás után a termek rendjét az iskola technikai dolgozói - Bagaméri István, Kasza István és Urszuly János - állították vissza.
Fotó: Király Márta (Köszönjük a "privát" képeket!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése